2009-2011

László-Kiss Dezső és Vasvári László Sándor kezdeményezésére 2008 végén, 2009 elején megalakul a Barakk Csoport. Az alapítótagok: Vasvári László Sándor, Victora Zsolt, Ladányi László/Lafu, László-Kiss Dezső, Eiter István, Éri Jenő, Regős Imre. A Barakk Csoport ekkor létrehozza a Barakk Galériát (az elnevezés Éri Jenőtől származik) ahol kiállításait rendezi. Az első kiállítást (amely egyben a Barakk Galéria tevékenységét is hivatott elindítani) 2009-ben, László-Kiss Dezső szervezi. Felkéri Dr. Sári László keletkutatót, hogy nyissa meg a First Grand Opening című kiállítást és egyben a Barakk Galériát is. A második kiállítást Vasvári László Sándor szervezi Leg-Leg... címmel. Ennek megnyitására László-Kiss Dezső felkéri Dettre Gábor filmrendezőt. A harmadik kiállítás óh,Nirvána címmel kerül megrendezésre Regős Imre szervezésében, a kiállítás megnyitására felkéri Szirtes András filmrendezőt. Ezt követően Záróképek címmel nyílik kiállítás a Barakk Galériában, a kiállítást Fátyol Kamilla szervezi, a kiállítás megnyitására felkéri Fátyol Herminát és Szász Györgyöt. 2009 szeptemberében nyílik a Love Art and pingpong kiállítás Victora Zsolt szervezésében, a kiállítást megnyitja László-Kiss Dezső és Victora Zsolt. A következő kiállítás rendezője, szervezője Ladányi László/Lafu. A kiállítás címe Tattoo Mem TheAtrum, ennek a kiállításnak a megnyitására László-Kiss Dezső felkéri Menyhárt Tamást és Henk Csabát (Kata-valami), Ladányi László/Lafu pedig felkéri Dávidovics Andreát, hogy vegyen részt a kiállítás megnyitásában.

Rövid kihagyás után, 2010 februárjában, Victora Zsolt megszervezi a Best Of/f Barakk című kiállítást ezúttal a BoulevardésBrezsnyev Galériában, a kiállítás megnyitására Victora Zsolt felkéri Dr. Beke László művészettörténészt. Ekkorra a Barakk Csoport néhány új taggal bővül. Az új tagok:
Hafner Mónika, Kertész Dániel, Osgyányi Sára, Ocztos István és Valami Hektor. A következő kiállítás Just do it címmel nyílik a Barakk Csoport közreműködésével a Barakk Galériában. Ezután Soós Bori szervezésében a Haver című kiállítás kerül megrendezésre. A kiállítás megnyitására Soós Bori felkéri Bakos Maximot a MOMEline vezetőjét. 2010 utolsó kiállítása a Barakk Galériában a Művészetütés/Artstroke című kiállítás. Ezt Ladányi László/Lafu szervezi, és ekkor csatlakozik a Barakk Csoporthoz Jámbor Ferenc is. A kiállítást megnyitja Jámbor Ferenc és Ladányi László/Lafu, a kiállítás megnyitásában közreműködik Valami Hektor. Ezután a Barakk Galéria megszűnik mint kiállítóhely. Az eredeti összetételű Barakk Csoport utolsó kiállítására a BoulevardésBrezsnyev Galériában kerül sor. Egy korábban (László-Kiss Dezső elgondolására épülő) elmaradt kiállítás kerül megrendezésre Vasvári László Sándor kezdeményezésére Art=Ufo címmel. A kiállítást rendezi, Vasvári László Sándor, megnyitja Tbali és Vasvári László Sándor. Ekkor csatlakozik a Barakk Csoporthoz Vachter János és Martinkó Márk.

2011 májusában a Barakk Csoport eredeti összetétele felbomlik.